Elgondolkodtató, mennyire nem vagyunk hálásak mindazért, amink van. Néhány embert az foglal le, hogy irigykedjen másra. Folyton többet és többet akarunk. Nincs baj ezzel, mert ez legalább motivál és hajt bennünket előre, hogy tegyünk azokért a dolgokért, amiket szeretnénk elérni. De ne felejtsük el, hogy valakinek annyi sincs, mint nekünk. Nem adatik meg mindenkinek az a lehetőség, hogy a szobájában ülve a gép előtt blogot vezessen. Bármennyi bajt kiírhatunk magunkból, fikázhatunk másokat, hogy mi mindenük megvan, mellette sajnáltathatjuk magunkat, de vegyük észre, hogy más ezt nem feltétlen teheti meg. Tehát mégis akkor miért sajnáltatjuk magunkat? Miért nem tudunk annak örülni, amink megvan?

Egészséges vagyok, látok, hallok, érzek, tudok beszélni. Nincs mentális és egyéb betegségem, megvannak a végtagjaim. Nem váltak el a szüleim, és mai napig is azért dolgoznak, hogy ha úgy adódik, támogatni tudjanak. Iskolába járattak, ruhákat vettek nekem, enni-inni adtak, óvtak és vigyáztak rám. Ha bajom volt, orvoshoz vittek, fizették a gyógyszereim. Nem voltak márkás cuccaim, de volt miben iskolába járnom, van meleg ruhám. Ezeket összegezve jó életem van. A barátaim is úgy válogattam meg, hogy tudom, számíthatok rájuk. A párom is a hibái ellenére számomra tökéletes, és érte is nagyon hálás vagyok. 

Emellett van hol aludnom, és ezt is a szüleimnek köszönhetem. Sose felejtsétek el, honnan indultatok. Bármilyen szörnyűnek is tűnik néha az élet, mindig van miért hálásnak lennünk. Gondolkodjunk el rajta többször. :)